Koncertek

Biográfia

A zenekart alkotják

Ágoston Péter (Pítör) [ Dob, Vokál ] 2008 – jelenleg is
Tóth Ádám (Áder) [ Gitár, Vokál ] 2009 – jelenleg is
Gjorgjevic Károly (Öcsi) – [ Basszusgitár ] 2012 – jelenleg is
Halász András (Pocok) [ Ének ] 2007 – jelenleg is

Akik velünk játszottak

Ágoston (Stone) [ Dob ] 2007 – 2008
Kozma Miklós (Kozma) [ Szóló gitár ] 2008
Nagy Tamás (Tomi) [ Basszus ] 2007-2011
Nagy Péter (Petike) [ Ritmus ] 2007 – 2012
Polánszki Tamás (Totó) [ Gitár, Vokál ] 2011 – 2012

Segítetttek

Ágoston Balázs [ Basszusgitár ] 2011

Történelem

Van olyan csak nem tudni hol kezdődik…

2007

Mint minden banda megalakulása ez is ugyan úgy történt.

A legtöbb esetben kocsmában fogan meg az ötlet, nálunk egy pincében történt.  Ami amúgy is garázspróba teremként működött!
A mindennapokban  Pocok és Petike lejártak ide, s egyszer úgy döntöttek ( mivel mind a ketten értenek valamihez) elkezdtek ketten zenélni!

Pocok itt még dobolt, de nem bírta a felelőtlenül kitört lába miatt!
Így vált a dobosból énekes, s itt derült ki, hogy évek óta írogat dalszövegeket, költeményeket.
Ezekből válogatva, 3 számot kinevezve az első számoknak született meg az  1. Nyomott a hangulat, 2. Rendszer ellen, 3. Barátok című nóta!
Közben Tomi csatlakozott hozzájuk aki amúgy is ott lakott, és beszállt basszus gitározni!
Az egész nem volt több annál, hogy leeresszük a gőzt a hétköznapokban kicsit

Közben megismerkedtünk Stoneval aki az Urbán Folkroll tagja volt nem utolsó sorban dobos!

És így megalkotva volt a neve nincs banda néha Kakofóniaként hívva!

2008

Ebben az évben történt az, hogy 2008.08.08.-án bemutatkozhatunk!
Czakó Kristóf K. az akkor eszméletlen jó Veszélyes Hulladék punk zenekarnak a front embere meghívott minket Érdre játszani!

A felkérést elfogadtuk, azonban mivel nagyon nem foglalkoztunk magával az egésszel kicsit szétszórt volt a banda!
Közben Stone is szólt, hogy mihamarabb keresünk helyette valakit mert nem győzi a próbákat sajnos, de amíg nincs új addig marad!
A lényeg Kispetsen a Délibáb sörözőben űlve gondolkodtunk elég erősen a néven, S ekkor megszületett a poháralátétre nézve!

– “Höhö! Legyen Söralátét!” – Tomi
-“Nemá, ennél még a Kakafónia is jobb” – Petike
-” Söralátét? Az minek xD” – Pocok
– “Ne feleselj!” – Tomi
– “Fasza lesz ez a név!” – Pocok

Így elneveztük a zenekart Söralátétnek ami a mai napig adott! (ha tudtunk volna az adóbevallásokról…)

A buli lement minőségileg hallatszott hogy lószar, de a hangulat jó volt.  Sört is kaptunk ingyen! Felbátorodtunk és nekikezdtünk, annak hogy komolyabban gondoljuk a dolgot!

Közben Stone helyét átvette a ma is ismert Ágoston Péter!
Majd kisebb nagyobb szólógitáros cserékkel véglegesedett nálunk 2009-ben gitárosunk Tóth Ádám!

Mint minden ezen a világon, a káoszból kezdődött.  Kikerekedni látszott az amit látni akartunk és a tagok megszilárdulásával kezdetét is vette a munka java!

Így lett, hogy a
Söralátét alapítók: Halász András (Pocok) és Nagy Péter (Petike),
Őstagok: Ágoston Péter (Pítőr), Tóth Ádám

tekintjük és a mai napig ezért nem változtattak nevet! De minek is, fasza ez!

2009

Nagyon jó barátságot kezdtünk el ápolni az A-Punk zenekarral és mind Kispesten  mind Budapesten velük koncerteztünk amikor lehetett!
Ebben az évben már megvoltak a saját számok, és  feldolgozást nem igazán játszottunk! (Amúgy se sőt talán egyszer egyet)
Elég kaotikus volt a zenei világ.  Kellett  még mit rajta csiszolni ami az évek során történt meg!
Komolyan még itt se vettük a dolgot, ingyen söré játszani Pocok meg végre lázadhatott, és elmondhatta a véleményét!
Ennyi talán elég is volt!

2010

Ebben az évben már ismerték a nevünket ami jó dolog volt!
De, ahogy mindenki életében a miénkben is vannak azok a dolgok amik megkeserítik a napjainkat! Ha, nem is a nők akkor a körülöttünk lévő világ! Márciusban még lenyomtunk egy koncertet a Black Machineban Csepelen aztán az év végéig hírt sem adtunk magunkról! Aminek meg volt az ára hiszen amit 2 év alatt elértünk, az 1 év alatt el is szállt… Fura az emberek milyen gyorsan felejtenek! Ebben az évben stílusosan december 26.-án újra a színpadra léptünk Érden ahol végül is az első bulink volt és innentől meg sem álltunk!
Ebben az évben történt Kizsóval az újra találkozás, szóval azért még is csak volt értelme!

2011

Na itt gyorsult be minden!
Valamiért mindenki egyre igényesebb zenét és jobban akart teljesíteni.  Számokat írtunk és  a régieket kezdtük el úgy alakítani, hogy valamilyen formában hallgatható legyen! Ebben az évben indultunk el  a Shitpumppal közösen koncertezni! Jó volt olyan és embereket ismertünk meg akiket a barátainknak tekinthetünk!  Ebben a világban ez már ha lehet világnak hívni nagyon ritka!  Végeredményben egész Magyarországot elkezdtük járni ami új volt, de jó! Azonban, hogy ne legyen minden olyan egyszerű Tomi ebben az évben közölte, hogy nincs ránk több ideje, s így könnyes búcsút vettünk egymástól zenekaron belül! Ismét kaotikus állapotok kezdődtek, s néhol besegített Ágoston Balázs, majd a végkifejletre Basszusgitár szerepre Polánszki Tamás (Totó) csatlakozott, aki szintén a kis brancsunkból való volt!
Az év eltelt készültünk a 2012. évi turnénkra!

2012

Hogy ne induljon jól az év Nagy Péter még Januárban elhagyott minket! Ami nagyon sajnálatos esemény volt az életünkben főként Pocoknak hiszen ketten alkották meg ezt a kis torz ablakot amin az emberek beleláthatnak egy izgalmas fura világába!
A zenekar létszáma 4 főre redukálódott, s mivel nem voltunk hajlandóak külsős embert felvenni ez így is maradt!
Közben turnéztunk a Káderekékkel, meg a Shitpumppal ami a szervezés nem értése végett kudarcba is fulladt!

Úgy döntöttünk, hogy végre megcsináljuk a demónkat, de mivel anyagi helyzetünk ebben a kikúrt országban még munka mellet is siralmas, így éljen az alap elv: jöhet a csináld magad mozgalom!
A lemez 2012. Novemberére lett kész 3 számot foglal magába a Kész a leltárt, Totalitás, Meg nem értett gondolatok!

a DEMO kiadása után gondoltuk folytatjuk tovább, de nagy meglepetésünkre Totó kilépett hirtelen az zenekarból!

De, – és ezt most komolyan mint a mesékben – felkereste Pockot,  Gjorgjevic Károly (Öcsi), hogy szívesen jönne hozzánk zenélni!

Ő a Szégyen és Gyalázat zenekarban játszott előttünk, bár személyesen nem igen ismertük, egy próbát azonban adtunk neki, hiszen igen nagy egyéniségnek látszott. És bevált, nagyon jó cimborák lettünk!
Ezúton is köszönet a kontaktolásért Biri Sándornak!

2013

Februárban elkezdtünk próbálni, Öcsi személyében megtaláltuk azt aki eddig hiányzott közülünk! Új számokat írunk a zene letisztult 6 év után Pocok is elkezdett normálisan hangokat kiadni magából. A teljes zenei rész ugyan megmaradt az alapelvekkel együtt, de még is más lett.
Maga a zenekar 6 éve alakult, sok minden történt vele, sokszor jó volt sokszor nem, de azt hiszem amit most képviselünk és amit most csinálunk, mind azért tesszük mert nem tudunk a zenélés nélkül élni, s mostanra a zenekar 6 éves fennállása óta felnőtt ahhoz a feladathoz amit céljainknak tűztünk ki. A zenén keresztül elérni az embereket, megosztani velük gondolatainkat, kicsit felhergelni őket,  s gondolkodni tanítani, nem pedig némán a sorba beállítani, ha kell lázadni, ha kell megutáltatni magunkat a világgal az emberekkel, mert kimondjuk őszintén amit gondolunk, s nem köntörfalazva a sikerreményében pincsikutya módjára csont után ugorva, s mások szájából kilopva élni. Azt hiszem ezért vagyunk Punkok már ha annak neveznek minket, ha meg ez nem az lecsonkítva, körvonalazva nem kifejtett módon, akkor vagy az emberekkel van a baj, vagy mi találtunk valami mást amiben hinni lehet! Akkor ez nem stílus,  nem ideológia, nem ócska média divat. Ez a Söralátét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.